Miért és hogyan kezdődik?
2012. február 28. írta: GaBko

Miért és hogyan kezdődik?

2011 nyarán egy finnországi baráti látogatás alkalmával lettem csilikedvelő. Barátom (Davis) vett az ottani hiperben tálcás habanerót és jó kis csípős indiai kaját készített vele. A maradék paprikákat meg elcsemegéztük sör mellett, amiből egymáson röhögés kerekedett. Átértékelődött bennem a csípőspaprikákról és "erőspistáról" alkotott véleményem. Ebből a kirándulásból maradt csutkát szuvenyírként hazahoztam magammal már azzal a tervel, hogy ültetek belőle ha hazajövök.

Nyár végén csak kíváncsiságból elültettem két kis cserépbe néhány magot, melyek egytől egyig  kikeltek de sajnos az ablakban kis cserépben és ősz révén hamar megálltak a fejlődésben.

Azóta Davis vett a neten naga jolokia magokat, melyeket sikeresen nevel, ennek hatására én is beszereztem egy csomagot, hamár lúd legyen kövér alapon a top csípősséggel rendelkező fajtákból. (Trinidat Scorpion Butch T., Dorset Naga Jolokia, Chockolate Naga Jolokia, White naga jolokia...+ valami enyhébb Krishna jolokia) persze ezekkel együtt terveztem ültetni a maradék red habaneróból is.

2012. Február 13.-án megérkeztek az Ebayen rendelt magjaim és megkezdődött az ültetés. Sajnos nem olvastam előre mindennek utána és folyamatában tanulom a dolgokat. Először balkonládákba akartam ültetni egyből a magokat, de rá kellett jönnöm, hogy célszerűbb az ültetéshez kisebb poharakat használni. Ezért a ládában sikeresen kikelt palántákat is óvatosan átmentettem poharakba.

Szóval kicsit okosabban 2dl poharakba laza virágföldet tettem és poharanként pár mm mélyre 1-1 magot tettem rá kis víz, majd folpack. Összesen 4db Trinidad, 4db Dorset naga, 4db Chocko naga, 2db White Bhut, 2db Krishna jolokia és persze 2db Habanero red.

 A 2 szélső szerencsétlen nyárvégén ültetett habanerót, miután friss földbe átültetés után sem kezdtek beindulni azóta leselejteztem

Mivel szeretném, hogy tavaszra nyár elejére erős növényeim legyenek, mesterséges világítást alkalmazok. Elsőként egy elfekvő 20W-os 6500K energiatakarékos izzót vetettem be, melyet hamar kiegészítettem egy másik 23W 4000K, és egy 23W 6500K izzóval. A 6500K napfényspektrumnak felel meg mely jóval hasznosabb a növények számára, mint az otthon általában használt 2700K warmhite.

A palántáim 1 hét elteltével kezdtek kibújni. Elsőként a Chocko nagák indultak be, majd a habanerók és krishnák, de a 2 hét végére szinte minden fajta kevés kivétellel kikelt és fejlődésnek indult. A White Bhut jolokiák egyenlőre nem mutatnak életjelet:( A ládákból is átmentettem a kikelt palántákat poharakba és az oda ültetett white bhut magokat megvizsgálva nem láttam nyomát csíra kezdeménynek. A poharakban lévő magoknak azért még adok haladékot, mert lehet akár 4 hét is a kikelésig.

Tegnapi nap már kezdtek az első levelek is kibújni a sziklevelek közül. Ültetéstől eltelt idő 2hét:

Összefoglalva az eddigi fontos tapasztalatokat:

- A csírázáshoz meleg és nedvesség kell. A folpack mindkettőben segítség.

- Laza talaj, csak pár mm mélyre a magot.

- Elsőként kis pohárba, később fokozatosan nagyobb edénybe rakni a jó gyökérfejlődés érdekében.

- Türelem!

- Sok fény + megfelelő tápozás a növekedés serkentésére

A bejegyzés trackback címe:

http://gabkochili.blog.hu/api/trackback/id/tr406849241

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

bolhaszandál 2012.02.28. 13:15:14

Gabkó sok sikert a bloghoz :)
Természetesen némi kiegészítést azért csatolhatnál hozzá, hogy hogyan kezdjünk pl hozzá :)

GaBko 2012.02.28. 13:25:58

@workin: a kedvedért raktam a végére egy szösszenetnyi összefoglalást. De véletlenül se tekints rám mint akitől tanulni lehet, max a hibáimból:) Vannak erre jobb források is.

bolhaszandál 2012.02.29. 19:01:16

@GaBko: Az utolsó képen mi az a burkolt danone reklám ? máris eladtad a lelked ?:))
Egyébként pedig simán jó az írás, szal akár tanulhatok is belőlle :)
Az összefoglalót köszönöm :P

Anita Kovács 2013.01.09. 16:16:54

Szia! A segítségedet szeretném kérni. Két hete ültettem pár bhut jolokiát, mindegyik kikelt, de nem tudom, hogy mikor kell majd őket átülteni, mikor kezdhetem a tápoldatozást.

GaBko 2013.01.09. 19:19:19

@Anita Kovács: Szia!
Akkor kell átültetni, ha a gyökerek szépen kitöltik a poharat. Fokozatosan kell egyre nagyobb pohárba-cserépbe rakni, hogy gyökér jobban fejlődjön, ettől lesz később jó nagy erős növényed. Tápozást, ha már vannak néhány levélpárja óvatosan el lehet kezdeni. De szerintem néhány cikkel később ezeket is leírtam.

Üdv: G.

Anita Kovács 2013.01.11. 15:22:00

Köszönöm a választ. Azt hiszem az átültetéstől még messze vagyok. A szüleimnek is adtam párat, azok már egy hónaposak. Pont ma szóltak, hogy a szárak egyre csak nyúlnak, de ugyanolyan vékonyak, sőt az egyik már el is hajolt. Lehet, hogy ideje lenne a tápoldatozásnak? A tápozásos cikkedet még nem találtam meg.

GaBko 2013.01.11. 18:51:47

@Anita Kovács: Szia!
Az, hogy megnyúlik inkább a kevés fény miatt van. Az egészséges fejlődéshez együtt kell minden feltételnek teljesülnie: Fény+tápanyag+meleg(20C+)Elegendő fény nélkül a növény nem tudja a tápanyagokat sem feldolgozni, nem tud fotoszintetizálni. A növény azért nyurgul meg mert megy a fény irányába. Nagy fény alatt nem nyurgul meg és erős lesz, ha a tápanyag is rendelkezésre áll. Lehetőleg déli fekvésű ablakba tedd a növényt, vagy kiegészítő világítást igényel, mert még a nappalok sem olyan hosszúak mint kellene nekik. A chili egy trópusi növény, muszáj neki kis trópust varázsolni, hogy jól érezze magát.

Anita Kovács 2013.01.11. 19:00:54

@GaBko: Köszönöm, remélem sikerül még megmenteni őket. Beszerzek tápanyagot is. További sok sikert kívánok Neked! :-)

GaBko 2013.01.11. 19:14:03

@Anita Kovács: Amíg kicsik ajánlom a (nem reklám) a Vitaflora eper-zöldség tápoldatot, chilihez teljesen ideális az összetétele. Ha nagyobbak lesznek át lehet térni a por alapú tápokra, ami nagy növényeknek már könyebben adagolható. + De csak ha megvan a kellő mennyiségű fény! Különben csak túltápozod.

Seafalcon · http://szekelyistvan.hu 2015.11.07. 08:02:38

Egy valami kimaradt a fejlődéshez szükséges körülmények közül:

- Egy feleség, aki elviseli, hogy itt is csili... ott is csili...