176. nap
2012. augusztus 08. írta: GaBko

176. nap

Viszonylag rég jelentkeztem, ami nem azt jelenti, hogy semmi nem történt, csak sajnos egyre kevesebb a szabadidőm, így ezen is spóroltam. A termések feldolgozása folyamatos. Már nem tudom tartani a lépést a kereslettel. A készülő termékek nagy sikernek örvendenek ismerősök és ismerősök ismerősei körében is:) Van aki a Gabascoért lelkesedik, van aki a paprikakrémet keresi. A Gabasco elkészítése a legpepecselősebb és egyúttal a legveszélyesebb is. Nagyon kell vigyázni a készítésnél. Én sajnos már egyszer használt vékony kesztyűt húztam és valahogy bejutott a capsaicin. Már eltelt 24 óra, de még mindig ég a kezem 10-20 kézmosás ellenére.

Tanulság: Sokkal fontosabb a jó gumikesztyű használata jolokia magozásnál, mint gumit húzni egy orgián!

A legegyszerűbb dolog a sima darált erősGabko készítése. Csak emiatt szereztem egy húsdarálót. Szár nélkül beledobálok minden csiliből a dorset nagán kívül és a darálékba sót keverek. Épp eléggé krémes lett az eredmény, 1,5 liter van belőle. Legnagyobb problémám, hogy most meg ehhez nem tudok megfelelő és kellő mennyiségű csecse kis üveget találni. Ennyit mára a pancsolásról:)

Ami újdonság, hogy a yellow habaneróim is el kezdtek teremni, amiről kiderült hogy nem habanero hanem Fatalii. Állítólag a finn Lidl-ben habaneronak árulták és abból küldte Davis barátom a magokat. Szóval újabb fajtával gazdagodott a választékom:

2012-08-07 18.37.54.jpg

Kóstolásig nem jutottam, mert a kívülről egészségesnek kinéző termés belülről penészes, beteg volt. Még nem tudom ezt mi okozza, de előfordul néhány termésnél. Remélem a többi egészséges lesz.

A kertben a viharok kisebb károkat okoztak, néhány növény elhagyott 1-1 ágat, de összességében már kezelhetetlen méreteket öltöttek a növények. Az egyik láda is lekerült az ablakból mert a járdán már nem lehetett elférni mellette. Az asztali növények sem maradhattak már az asztalon. Lehet hely hiány miatt néhány növényt adoptálnom kell.

Összességében a szüret folyamatos, készülnek a szószok, krémek és sok pozitív visszajelzést kapok róluk, ami nagyon jól esik:) Ahhoz képest, hogy amikor belevágtam, csak pár üvegnyi termésre számítottam, amivel magam igényét kiszolgálhatom, ezt jócskán túlszárnyaltam.

 

A bejegyzés trackback címe:

https://gabkochili.blog.hu/api/trackback/id/tr896849171

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.