S15' 143. nap. Türelem, türelem, egyszer majd chilit terem
2015. június 16. írta: GaBko

S15' 143. nap. Türelem, türelem, egyszer majd chilit terem

Eltelt kerek egy hónap, hogy a növényeim kikerültek a szabad földbe. Nagy látványosságról egyelőre nem tudok beszámolni, ezért sem kapkodtam a posztolással. Küzdelmet folytatok a talaj ph beállításával, mivel a tőzeggel sikerült túlzottan lenyomnom a ph értéket. A növények így nem úgy veszik fel a tápanyagokat, illetve nem úgy növekednek, ahogy szeretném. Szerencsére már kezdem uralni a helyzetet és már látszik is a fejlődés. 

A kútban lévő 30 éves szivattyú is úgy gondolta, hogy ha eddig nem kellett neki sokat dolgozni, akkor nehogy már most kelljen megszakadnia és inkább bedobta a törölközőt. Vasárnap reggel kellemes meglepetés volt, mivel minden zárva, csak másnap este tudtuk orvosolni a problémát. Szerencsére a tartály tele volt vízzel, így locsolni még tudtam. A kis tökölődést követően az öntözőrendszer végre "remélhetőleg" tökéletesen funkcionál. Ebben is van valami jó, mert inkább most krepáljon be, mint nyaralás alatt.

A talaj szalmával mulcsolva lett, hogy nehezebben száradjon:11355450_10206646201011284_1820141455_n.jpg

Virágok mindenhol, de egyelőre had nőjön!

11418270_10206646200811279_898476889_n.jpg
A mulcsolás ellenére nem árt gazolni sem, mert csak áttör rajta itt-ott a gyom is:

11325203_10206646200211264_2112161049_n.jpg

A gyorsabb termésidejű Jalapeno-k már hozzák a terméseket:

11289895_10206646201051285_365813792_n.jpg

Hát még az otthoni hipergyors HJ8 Total eclipse space chili, Őt már fogyasztom:

10505437_899811100065793_2396454222543534998_n.jpg

 

Szóval a vödrös, jó minőségű talajban termesztés sokkal egyszerűbb volt és ha visszatekerhetném az időt, akkor sok mindent másképp csinálnék, de mivel nincs időgépem, így ebből kell kihoznom a maximumot. Nem csüggedek, mert bízom benne, hogy sikerülni fog! Rengetegen várjátok velem együtt az eredményt, így nincs más lehetőség! :)

Javában folyik a III. Nagymarosi Csípős Fesztivál szervezése is, mely augusztus utolsó szombatján kerül ismételten megrendezésre. (2015.08.29) Hamarosan jelentkezünk a részletekkel! Csípni fogjátok! :)

csiposfeszt1_1.jpg

Facebook/GaBkoChili

A bejegyzés trackback címe:

https://gabkochili.blog.hu/api/trackback/id/tr867548330

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

☉ ☾ 2015.06.17. 10:48:47

Menni fog ez, ne csüggedj!
süti beállítások módosítása