Solymári Chili fesztiválon jártam
2013. szeptember 08. írta: GaBko

Solymári Chili fesztiválon jártam

Szombaton megrendezésre került a II. Solymári Chili Fesztivál, melyre idén én is ellátogattam. Mivel tömegközlekedve utaztam nem szándékoztam kiállítani, de azért egy kisebb mennyiséget bepakoltam a termékeimből a táskába. A rendezvény 16.00 órakor kezdődött, ekkor már nagy volt a nyüzsgés a helyszínen. Egy belső teremben mutatta be és árulta termékeit néhány termelő, odakint a színpadon egymást váltották a fellépők. A népdalkörtől a Rock zenéig mindenféle fellépő szórakoztatta a csípős ízek rajongóit. Volt néhány termelő akivel nagyon jól el lehetett beszélgetni és tapasztalatokat cserélni és persze közben kóstolgatni a remek termékeket. Legtöbben a lágyabb, (szerintem?:) enyhén csípős termékeket készítettek. A csípős BBQ szósztól, a valóban nagyon finom chilis pecsenye zsíron túl a chilis muffinig minden félét lehetett kóstolni és vásárolni. Nekem csak annyi volt a problémám, hogy a veszélyesen csípősként hirdetett termékek, valahogy nem voltak túl veszélyesek még magában fogyasztva sem. Valóban finomak ezek a készítmények, de nálam 1 üveg simán elfogyna egy hét alatt. Ha hiszitek, ha nem, én sem szeretem ha felrobban a fejem úgy csíp valami, de én pont azért kezdtem bele a chili termesztésbe, mert elegem volt belőle, hogy fél üveget rákensz, beleteszel a kajába és akkor talán csíp, de ízesítésre nem használhatóak a kapható készítmények. Nekem a chili íze és ereje a lényeg, amit fűszerként használok, ha ezt elnyomom 80% paradicsommal, vagy pritamin paprikával meg fűszerekkel, akkor ez nekem a csípős kecsap kategória. Egy helyen a Chili me home csapatnál kóstoltam igazán csípős Naga Morich-ből készült szószt, ami már nem kecsap kategória volt és emellett gyönyörű terméseiket is bemutatták: 

20130907_201455.jpg

Egy nagyon szimpatikus és lelkes solymári termelőpár (Takács Tünde és párja) akikkel nagyon jó volt beszélgetni. Finom pikáns szószokkal és savanyúságokkal készültek. A legerősebbnek tartott színes szószuk nagyon tetszett. A többi is finom volt, csak nekem nem csípett eléggé. (Bocsánat a szürnyűen sikerült képért :)

20130907_201534.jpg

A szószok és egyéb csípős finomságok mellett a Chilivilág.hu gyönyörű termésekkel teli cserepes chilikkel jelent meg, a dísz chiliktől a morugáig. Volt náluk minden ami a szem szájnak ingere:

20130907_170658.jpgA kóstolgatást, sör és fröccs beszerzését követően körbenéztünk, hogy mik főnek a bográcsokban. Volt Pacal, kakaspörkölt, chilis bab és többféle lecsó. Baromi jó illatok keringtek az egész udvarban. Nézelődés közben az Afterburner Spices & Chili csapatba botlottam, akik ismerőként köszöntöttek "ÁÁ te vagy Gabko? Ismerem a blogodat!", ha már ott voltam megkóstoltattam velük a szószaim és felajánlották, hogy pakoljam ki hozzájuk nyugodtan a készletem, így ott ragadtunk az este hátralevő részére és remekül szórakoztunk :) Ahogy kipakoltam a cuccot máris megjelentek az érdeklődők. Volt aki azt mondta, miattam jött és már fél órája engem keres Jó volt találkozni és beszélgetni sok olyan emberrel akik blogról már ismernek és kíváncsiak voltak a termékeimre is.

Néha asszony tartotta a frontot:

20130907_174204.jpg

Nem nagyon kellett hazacipelnem amit magammal hoztam, bár az egyik utolsó szószom hazafelé a buszmegállóban adtam el, egy szintén blog olvasó részére:) 

Az Afterburner Spices & Chili csapattal (Ugye látszik, hogy jó volt a hangulat?)

afterburn.jpg

Egy remek koncert pillanat (Sonia És A Soulbreakers):

20130907_201016.jpgNagyon jól éreztem magam. A hangulat óriási volt, a sör finom és nagyon jó emberekkel ismerkedhettem meg. Szóval kár lett volna kihagyni! Jövőre visszatérek és kicsit komolyabban készülök majd az alkalomra. Sajnos nem sok képet készítettem és ami készült az is elég pocsék lett, de nekem ezek a pillanatok így is emlékezetesek maradnak.

A bejegyzés trackback címe:

https://gabkochili.blog.hu/api/trackback/id/tr646849063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

mrbloodbunny 2013.09.09. 13:28:47

Afterburner Spices & Chili for president :)))
nagy kár, hogy nem tudtam ott lenni, az olvasottak után meg pláne sajnálom... tán jövőre.

Profundus Librum 2013.09.09. 20:54:22

Jó a cikk, és finom a Gabasco krém is! :)
Örülünk, ha jól érezted velünk magad, mi is ugyanígy voltunk. :)
(Bár arra a nagy ölelkezésre már nem is emlékeztem...) ;-)

DBob 2013.09.09. 21:50:06

Én kifejezetten kerestelek, mivel említetted hogy kint leszel. Erről sajnos most lemaradtam. Helyette hoztam a csípős BBQ szószból, bár igaz amiket írtál (ketchupos termékek dömpingje). Ezért szerettem volna tőled is szószt :P

GaBko 2013.09.09. 22:20:54

@DBob: Sajnálom, hogy nem találtál meg. Nem a teremben, hanem szinpad mellett pakoltam ki, ìgy kicsit elbújtam. De pesten is elérhető vagyok minden munka
nap, ha továbbra is kiváncsi lennél :-)

DBob 2013.09.10. 17:47:30

@GaBko: Küldtem üzenetet :)

GaBko 2013.09.10. 18:32:53

@DBob: válaszoltam :)
süti beállítások módosítása