IV. Nagymarosi Csípős Fesztivál - Beszámoló
2016. szeptember 05. írta: GaBko

IV. Nagymarosi Csípős Fesztivál - Beszámoló

Negyedszer is csípett!

Immár negyedik alkalommal rendeztük meg a Nagymarosi Csípős Fesztivált. A fővonalat ezúttal is a csípős paprika termesztők által készített termékek jelentették. Ezen a napon nem volt olyan a Nagymarosi Termelői Piacon ami ne csípett volna, csípett a kürtöskalács, az ivólé, a sajt a méz, minden árus a saját termékéből igyekezett a legcsípősebbet kihozni, vagy csak kísérletezni a csípős ízekkel.

A mi részünkről már a tavalyi fesztivált követően elkezdődött a szervezés, ebben az évben szerettünk volna még több és jobb élményt adni az ide látogatóknak. A városban felkerestük a helyi vendéglátó egységeket, hogy ismét csatlakozzanak az eseményhez, készüljenek csípős termékekkel az idelátogató vendégeknek. Aliz szabad konyháján előző nap meg is kóstoltuk a csípős fagylaltot, és csípős csirkeszárnyat, tortát. Rajtuk kívül még a Sigil Galéria készült csípős kávéval és süteményekkel.

A fesztiválra Magyarország minden szegletéből érkeztek chili termelők, akik rendkívül színes és változatos palettával jelentek meg. Nem hisszük, hogy volt olyan látogató, aki ne találta volna meg a rég áhított, ízlésének megfelelő finomságot.

e345fd41c3d52069b0f279cf291892eb.png

47382d008b046097d5c35060535121a4.png

3b3f3e1cb26d50938ed2370aaa0378df.png

422d4ef85d9c229ba49eca97ba95058a.png

fae378967fe866b3cdbca66b1371b5cc.png

be905e86685db722e6bdd8cd56aa6e80.png

8878313bc12dcc2b5e5fa3c3cbfbb91f.jpg

gabkovigyor.jpg

d5793762a71b5f49aa38ea6765250b97.png

557cfd46f838cd46384c710d3b63361a.png

Igyekeztünk minőségi folyamatos étel és ital ellátást is biztosítani, amiben a Fiktív Gasztro Galéria hamburgerrel, chilis babbal, a váci Borháló hűsítő fröccsel, borokkal és kézműves sörökkel volt segítségünkre.

fiktiv.jpg

Idén is megrendezésre került a paprika szépségverseny, a főző verseny és a csípős evőverseny. A szépségversenyre idén sikerült a Babylon Grow­t megnyerni támogatónak, így a három helyezett között 50 ezer forint értékű utalványt tudtunk szétosztani. (I. Svetlik Ottóné. II. Bene Ferencné III. Varga Zsolt)

4e9d798ba85e61665bd67efdae3520bf.png

Az árusok által felajánlott tomboláknak óriási sikere volt, a tombola fődíja idén a GaBkoChili által felajánlott Red Hot Chili Peppers koncertjegy volt.

A főzőversenyt zsűrijét a Szabadtűzi Lovagrend tagja Bogdán Róbert Rob-Chi vezette. A tavalyi nyertes Csólik Józsefnek sikerült megismételni a győzelmét. A zsűri az Ő mediterrán paradicsomos csípős pacalját találta a legjobbnak.

A NagyMarós evőversenyt Szarvas Pál nyerte, akit már jól ismerünk a tavalyi Solymári Chili Fesztiválon nyújtott felejthetetlen teljesítményének köszönhetően, mikor rezzenéstelenül végig kóstolta a világ legerősebb paprikáit.

47e8bff6b26aadc15d4decc7d2172cbc.png

A NagyMarós evőversenyen egy adag bolognait kellett megenni, amit a Csípős Fesztiválon résztvevő kiállítók által felajánlott termékekkel, chilikkel ízesítettünk. Az elkészítésénél nagy segítségünkre volt Mészáros András a Maros étterem tulajdonosa, aki állt mindenben a rendelkezésünkre.

Próbáltuk a zenei igényeket is kielégíteni, így Fellépet a Wildenrosen Táncegyüttes, a Csermely zenekar, Erős Pista Red Hot Chili Peppers Tribute zenekar, egy humorista Bihari Gellért személyében, egy uruguayi származású énekes BorIván, Bene Annamária fuvolával, Laci Akusztik Band, Ágival salsa lépések tanulása, hastánc Solymos Mónikával és Vandrus Anitával, Suhaj együttes széki népzenével és a végén fergeteges utcabál a Derby zenekarral. Az Igéző Meseműhely fantasztikus gyermek műsort hozott el a fesztiválra.

212ee492ee111540359c1d96c5118f6b.png

990dd901984894700ce88ac82a55b84a.png

A fesztivál elérte célját, ismét rengeteg ember érkezett az ország több pontjáról és akadt aki külföldről jött, hogy csípős termékeket kóstoljon, vásároljon. Voltak barátaink, akik szerettek volna szállást foglalni, de mindenhonnan azt a választ kapták, hogy a csípős fesztivál miatt már minden férőhely megtelt. Ugyanez volt a jellemző a környező települések szálláshelyeire is. Turisztikailag is nagy eredmény, hogy az idelátogató vendégek bejárták a települést, a Duna partot, itt-ott megpihentek és egész napos programba illesztették a rendezvényt. Sokan először jártak városunkban, és nem győzték dicsérni, hogy milyen gyönyörű! Még a vonattal hazainduló ismerősök is azt mesélték, hogy azt hallgatták, ahogy az emberek megelégedve távoztak a városból, mind a látnivaló mind a fesztivál miatt. Nekünk szervezőknek ez a legjobb érzés, hogy aki idelátogatott a Dunakanyarba, olyan élménnyel távozik, ami még vissza fogja hozni, és nem csak a csípős fesztivál miatt.

Idén is rengeteg segítséget kaptunk az önkormányzat és a művelődési ház dolgozóitól, köszönjük nekik az áldozatos munkájukat, nélkülük nem sikerült volna. Önzetlen segítőre találtunk a Nagymarosi Önkéntes Tűzoltó Egyesület részéről. Valamint külön szeretnénk köszönetet mondani Erdősi Szilveszternek, aki segítő kezet nyújtott mikor áramproblémák jelentkeztek.

Köszönet illeti még Ocsenás Tibort, Mester Pétert, Plentner Katalint, a piac árusait és mindenkit, aki nincs itt felsorolva, de érdemben támogatta a munkánkat.

Búcsúzóul néhány videó, amit többet ad vissza a hangulatból, mint bármilyen szöveg, vagy fotó:

Bors Szilárd/Nagy Gábor

Fotók/videók: Ti küldtétek!

Facebook/GaBkoChili

Facebook/NagymarosiCsípősFesztivál

A bejegyzés trackback címe:

https://gabkochili.blog.hu/api/trackback/id/tr9811678745

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Seafalcon · http://szekelyistvan.hu 2016.09.06. 05:29:28

Klassz volt, jól éreztem magam. Ha jövőre jobbat akartok, akkor jó lenne, ha két-három helyen lenne plakát a műsorral. Egy mindenképpen a színpad mellett (az egyik oszlopon).
Biztosan figyelmetlen voltam, de előzetesben nem láttam, hogy a "vendéglátóipari egységek" is készülnek csípős kajákkal, egy chilis babra mindenképpen beneveztem volna!
Gratulálok a szervezéshez, valóban jó kis buli volt!

GaBko · http://gabkochili.blog.hu 2016.09.06. 06:18:16

@Seafalcon: Program pont a szobor oszlopra lett kitéve, míg egy kedves ember akiben nem kicsit csalódtam le nem szedette velünk. Mert szobor talpazatra nem lehet ragasztani. Celluxal csak a rendezvény idejére lett kitéve..... De hagyjuk is, mert csak felhúz ha belegondolok. Nem mindenki díjazza ha valaki a városért áldoz fèl évet az életéből és a semmiből összehoz valami sikeres dolgot.

Seafalcon · http://szekelyistvan.hu 2016.09.06. 07:17:06

@GaBko: Hát, nagyon sajnálom, hogy így történt, irigyek mindenütt vannak! Jövőre majd mobil állványokra kell tenni, amiben nem tudnak kifogást találni. Bár aki akar, az az útszéli pléhkrisztusba is bele tud kötni...
süti beállítások módosítása